Hol volt, hol nem volt...
Akár kezdődhetne így is az Orosházi Keresztény Ifjúsági Klub története, de nem így fog.

A Táncsics Mihály Gimnáziumban hivatalosan 9 éve folyik az etika nevezetű tantárgy oktatása. A diákok eredetileg Bánkiné dr. Borbély Mária által vezetett etika szakkörbe járhattak, de a 2004-es tanévtől kezdve már az órarendben is szerepelt. Ebben az évben nem volt etika szakkör. 2005 májusában az akkori 11. évfolyam néhány diákjának javaslatára újra megindult a szakkör. A sok fős társaság mára hat állandó tagra csökkent, de vannak visszatérők is. A szakkör azóta bekapcsolódott az OKIK munkájába.

A tanárnő, akit mindenki "csak" Marika néninek hív, 2005. november 10-én megalapította az Ifjúsági Klubot. Ugyanis ezen a napon volt az első klub foglalkozás. Havonként egy napon, ami a kezdetekkor még péntek volt, de most már szombat, összeül a kis csapat, sok régi és új ismerőssel és különböző előadásokat hallgatnak meg, majd megbeszélik, és végül a zárásig elbeszélgetnek, zenét hallgatnak. Időnként gyerekeknek is tartanak klub-napokat: leginkább Karácsonykor és a farsangi időszakban. Ezeken a napokon sok játékos feladványt oldhatnak meg a gyerekek, és még jutalmakat is kapnak.

Az OKIK "feladat körébe" tartozik a hittan tábor és az etika tábor is. Mindkettőn egyre több résztvevő van évről évre és mind két tábor a harmadik esztendőt tölti be. A résztvevők (gyerekek és felnőttek) lelkiekben feltöltődve térnek haza, hogy otthon is folytassák az apostoli munkát, ahogyan az idei hittan táborban el is hangzott.

A gyerekek gyakran részt vesznek a Marika néni által rendezett színdarabokban, amiket az orosházi szociális otthonokban adnak elő Karácsony, Húsvét és néha Mikulás előtt is. Karácsonykor, Anyák napján még a katolikus templomban is játszanak.

A klub hónapról-hónapra várja az újakat, és persze a régieket is...

Margó